Víz és élet

Víz és élet  

Allah azt mondja::

Vajon nem látták azok, akik hitetlenek, hogy az egek és a föld összefüggő csomó volt, és ketté bontottuk azt, és a vízből hoztunk létre minden élő dolgot? Vajon nem akarnak hinni? [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 21:30]


A modern tudomány nyíltan kijelenti, hogy a víz az élet legalapvetőbb alkotóeleme, amelyből a sejt is felépül. A kémikusok bebizonyították, hogy a víz szükséges és aktív anyag, amely a változásokhoz és a reakciókhoz szükséges, amelyek a testben végbemennek. Ezért ez az egyetlen folyadék, amelyre minden élőlénynek szüksége van, akár kicsi, akár nagy, a mikroorganizmusoktól a legnagyobb élő állatokig a Földön.

 

A víz, amely befedi a Földet ma körülbelül 71%, és a maradék 29%-a a Földnek szárazföld. Az emberek, állatok és növények számára a legfontosabb forrás a víz. Tudományos analízissel bizonyított, hogy a felnőtt ember 15 éves korától felfelé körülbelül 71%-a víz. A gyerekek teste 93%-a víz. Ez azt mutatja, hogy 80% víz, amely az emberi testben folyik és a maradék vér, és az állatokban és növényekben 90% víz található..